Előre szólok: ne ijedj meg a hosszú leírástól! Nem mintha bonyolult lenne a program - egyáltalán nem az! Sőt, kifejezetten egyszerű és kezes. Ugyanakkor sok lehetőséget ad arra, hogy jobbá tedd a fotóidat. Ezeket a lehetőségeket szeretném megmutatni, hogy aztán eldönthesd, mit használsz belőlük, és mit nem...
A program a fenti "menüköteggel" jelentkezik be, amiből látható, hogy a fotószerkesztésen kívül sok más hasznos dolgot is tud, többek között RAW-konvertálást, kötegelést, darabolást és így tovább. Ezek közül azonban most csak a menükör tetején található Szerkesztés funkcói érdekelnek bennünket.
A menüpontra kattintva a következő ablak fogad:
A baloldali fölső részben a könyvtárak között lapozhatunk, alul pedig az akuális könyvtárban található képek jelennek meg. A szerkeszteni kívánt képre kattintva a fotó megjelenik jobboldalon, a szerkesztési felületen.
A fotó alatti nyilakkal forgathatjuk és tükrözhetjük a képet, mellette az aktuális méret (pixelben), majd a kép neve és mérete (kB-ban) látható. A sort a kép nagyításának mértéke és a zoomolás ikonjai zárják.
A fotó szerkesztésére szolgáló menüpontok az előbbiek alatt vannak, kicsit összevissza (de könnyen megszokható) elrendezésben:
Alapesetben a Főoldal munkafül az aktív. Az alatta elhelyezkedő átlósan színezett négyzetekre kattintva szépia, fekete-fehér, stb. színezést adhatunk a képnek. A mellettük lévő lenyíló menüből (a fenti képen éppen "Nincs keret" felirattal) különböző előregyártott keretekből válogathatunk (van sok). De magunk is gyárthatunk kereteket teszés szerinti méretben és színben, ezeket lekerekíthetjük vagy különböző átlátszóságú (külső vagy belső) szegéllyel láthatjuk el (a Lekerekítés-, Keret- és Szegély-fülekre kattintva). Nagyon egyszerűen és kényelmesen működő funkció. (Egyetlen apró megjegyzésem volna csak: a munkasorrendben az ember nem a keretezéssel kezdi a fotó szerkesztését, ennek tehát nem a menüsor elején kellene lennie - de ez legyen a legnagyobb gond...)
Továbbhaladva a menüpontokban az Átméretezés, alatta a Fényerő-Szín legördülő menük fogadnak.
Az Átméretezés feliratra kattintva a méretet megadhatjuk pixelben, vagy az alsó csúszkával az eredeti méret %-ában. Ha nem az Átméretezés feliratot, hanem a mellette lévő lenyíló menüt nyitjuk ki (magára a nyílra kattintva), akkor sok más módon is méretezhetünk (pl. a legnagyobb magasság vagy a hossz megadása).
Ennél izgalmasabb a Fényerő-szín menüpont. Ez is kétféleképpen működik: Ha magára a feliratra kattintunk, akkor csúszkákkal dolgozhatunk, ahol pl. expozíciót, Gamma-korrekciót, fényerőt, kontrasztot, stb állíthatunk:
Sokkal izgalmasabb a negyedik, ami a Szűrő feliratot viseli. Mindegy, hogy a feliratra, vagy a nyílra kattintunk, ugyanoda jutunk: egy nagyon sok opciót kínáló menülistához. Ezek között van néhány érdekes lehetőség, amelyek segítenek nekünk feldobni a fotóinkat.
Ilyen például rögtön az első, a Film Effekt (amit a CTRL+F billentyűkombinációval is előcsalogathatunk). Itt hat különöző effektet próbálgathatunk (alacsony-közepes-magas értékekkel), amelyek a következők:
- Cinena
- CrossProces
- Velvia
- Provia
- Portra
- Agfa
Érdekességképpen - és hogy a száraz ismertetést valamelyest fotóval is feldobjam - így néz ki az effektek hatása (közepes erősséggel):
Az Árnyalt cimke elnevezés különböző előregyártott vinyettálási lehetőségeket takar (10 db-ot), az Antik fotónál pedig 7 db régies hatású, karcos séma közül választva öregíthetjük a képünket.
Érdekes lehetőség a Terület (fókuszon kívül) opció, amely a következő sokoldalúan használható lehetőségeket kínálja nekünk:
Ha mindennel végeztünk, akkor jöhet a Mentés - illetve jöhetne, ha a program szolgáltatásainak már a végére értünk volna! De erről még szó sincs. Hiszen eddig csak és kizárólag a Főmenü lehetőségeivel foglalkoztunk... Emlékezzünk csak vissza: a Főmenü a fotónk alatti szürke rész baloldalán az első nyomógomb. Mellette pedig ott vannak még az Objektum - Körbevágás - Effektek gombjai is, s ezekről még nem is beszéltünk... Részletesen nem is fogunk, végtére is nem rejtenek bonyolult dolgokat. Röviden a lényeg: az Objektummal szövegdobozokat és feliratokat helyezhetünk el a fotónkra, a Körbevágással részleteket vághatunk ki a képből előre meghatározott méretarányban, az Effektek felirat pedig a piros szem és szeplőkorrekciók lehetőségét rejti.
Még egy hasznos funkcióra hívom fel a figyelmet: a jobb felső sarokban szerényem megbúvik egy zöld EXIF feliratú gomb, amely segítségével kiolvashatók a kép technikai adatai (zársebesség, redőny, ISO, fókusztáv, stb). Már ha a kép tartalmazza őket... Csak a teljesség kedvéért: az Exif melletti lejátszógomb diavetítést indít el az éppen akuális könyvtár képeiből.
A PhotoScape-ben az a jó, hogy bár sokat tud, mégsem erőlteti a fotósra a sok fárasztó utómunka kötelességét. Mindenki annyit használhat belőle, amennyit jónak lát vagy amennyit néhány használat után megszokott. Az a néhány funkció viszont roppant egyszerűen és pillanatok alatt elvégezhető.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Vízmelegítő
► Vízmelegítő. Gazdaságos, energiát nem használó, vízmelegítő. Ez valóban nagyon olcsó vízmelegítő Vízmelegítő napenergiával.
vizmelegito.hupont.hu
2. Vezetéselmélet Mesterfokon!
► Kasza Tamás 30 éve mozog a szervezetfejlesztés területén. Segítségével több száz vállalkozó megértette a vezetéselmélet lényegét.
vezeteselmelet.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
4. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
5. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
6. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
11. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
12. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
13. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
14. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
15. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
16. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
17. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
19. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
20. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
21. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
22. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
24. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
25. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
26. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
27. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
28. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
29. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
30. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
31. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
32. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
33. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
34. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
35. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
36. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
37. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
38. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
39. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
41. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
42. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
43. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
44. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
45. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten
► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében
villanyszerelobudapesten.hupont.hu
46. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
47. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
49. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
50. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
51. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
52. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
53. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
54. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
55. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
56. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
57. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
58. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
59. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
60. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
61. Akác fa oszlopok a kertben
► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop
akac-oszlop.hupont.hu
► Ha csak egy apró örömet szerzel, érzed, hogy máris több vagy ezzel. Mert másnak egy világot jelenthet; lehet új cél, egy másik kezdet. Ha adni tudsz, ne tétovázz sokat, így válthatsz valóra boldog álmokat..!
joskaba.hupont.hu
63. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
64. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
65. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
66. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
67. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
68. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
69. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából
► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...
countess.hupont.hu
70. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
71. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
72. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
73. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
74. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
75. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!
► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel
sztaroktitkok.hupont.hu